Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#balkáni háború

Tiszóczi Roland Vállalkozás

Hogyan lett a Balkán-kartell a világ legjobb kokaincsempésze, Európa pedig a legnagyobb fogyasztó?

A balkáni csempészek Jugoszlávia 1991-es felbomlása után kezdetben a Balkánon, majd a 2000-es évek elejétől komoly kapcsolati hálóval és hajózási jártassággal Dél-Amerikából Európába építettek ki kokainszállítási útvonalakat. A rendőrség a szárazföldön és a tengeren is igyekszik lépést tartani velük, több-kevesebb sikerrel.

Gócza Anita Kult

Bármelyikünk lehetett volna gyilkos vagy áldozat

Mindig elfelejtjük, hogy van valami, ami a nemzeti színeknél fontosabb – állítja Danyi Zoltán, aki szerint egy háború nem akkor fejeződik be, amikor abbahagyják az erőszakot, hanem akkor, amikor el tudjuk temetni a halottakat. A dögeltakarító című, nemrég Mészöly Miklós-díjat nyert regény szerzőjével beszélgettünk identitásról, újrakezdésről, nemzeti érzésekről.

MTI Világ

Kevesebb boszniai halhatott meg a boszniai háborúban

A becsültnél kevesebb boszniai halt meg a balkáni háborúban - írta a Politika című szerb napilap csütörtökön a szarajevói kutató-dokumentációs központ jelentésére hivatkozva, amely a legfrisebb népszámlálási adatok alapján készült.

MTI Világ

Balkáni háború: több ezer eltűntet nem azonosítottak még

Még mindig ezrek várnak a balkáni háborúkban elhunyt családtagjaik azonosítására, és arra, hogy a háborús bűnök elkövetőit felelősségre vonják – derült ki az eltűntek nemzetközi világnapja alkalmából pénteken közzétett nyilatkozatokból.

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

2360 milliárd forintból megépíti a világ legnagyobb energiatároló rendszerét a CATL

2360 milliárd forintból megépíti a világ legnagyobb energiatároló rendszerét a CATL

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Trump: Nincs szükség Zelenszkijre a béketárgyalásokon

Trump: Nincs szükség Zelenszkijre a béketárgyalásokon

Alkotmánybíróság: nem lehet kisemmizni azt, aki egészségileg alkalmatlanná válik a munkája ellátására

Alkotmánybíróság: nem lehet kisemmizni azt, aki egészségileg alkalmatlanná válik a munkája ellátására

Mire figyeljünk, ha fánkot sütünk az iskolai farsangra?

Mire figyeljünk, ha fánkot sütünk az iskolai farsangra?

Marabu Féknyúz: Nocsak, nocsak!

Marabu Féknyúz: Nocsak, nocsak!

Anyát és 3 éves lányát gázolták halálra Bagnál – új részletek derültek ki

Anyát és 3 éves lányát gázolták halálra Bagnál – új részletek derültek ki

A Szabad Európa közölt egy listát azokról az oroszokról, akiket levetetne a magyar kormány az uniós szankciós listáról

A Szabad Európa közölt egy listát azokról az oroszokról, akiket levetetne a magyar kormány az uniós szankciós listáról

A címlapról ajánljuk